Tető építés és vízszigetelés

Amennyiben ön tető építését tervezi, akkor minden bizonnyal tudja, hogy Magyarországon már nem lehet tetőt építeni a megfelelő vízszigetelés kialakítása nélkül. A kivitelezésre különböző szabványok vonatkoznak, melyeket be kell tartani a munkálatok során. Régebben sajnos még nem így volt, aminek velejárója, hogy ezeknél a házaknál ez a funkció sok esetben részben hiányos, ami igen komoly problémákhoz vezethet.

Hogyan ismerhető fel, hogy nem megfelelő a tetőnk vízszigetelése?

Talán az egyik legdrasztikusabb jele, ha már a belső falazaton megjelennek a vízfolyás nyomai. De ne szaladjunk ennyire előre, ugyanis a szigeteléssel járó problémákra már lényegesen hamarabb is észrevehetők a jelei.

Az egyik leggyakoribb jel, ha túl párás a levegő és penészesedni kezdenek a falak. Vagy nedves foltok jelennek meg a falon. Ilyenkor a nem megfelelő vízzáró réteg problémájára kell gondolni.

A felméréshez viszont érdemes szakembert hívni ugyanis a nedvesség érkezhet felülről, vagy éppenséggel alulról is. Éppen ezért semmi esetre sem javasoljuk, hogy házilag vágjon bele bárki is a tető vízszigetelésébe. A nem megfelelően és szakszerűen elvégzett munka még sokat ronthat a helyzeten.

Amennyiben sikerül megfelelő vízszigetelést kiépíteni, az megszünteti a fal vizesedését, így elkerülhető a penész és azzal együtt a gomba spórák szaporodása is. További előnye, hogy nem kell tartani attól sem, hogy a folyamatos nedvesség kárt tesz a vakolatban vagy esetleg az egész falszerkezetben. Éppen ezért már az első jelek felbukkanásakor érdemes azonnal segítséget kérni, hogy a komolyabb probléma kialakulása elkerülhető legyen.

Tető hőszigetelés vagy tető vízszigetelés?

Kevesen tudják, de két egymástól teljesen külön álló folyamatról beszélünk! A hőszigetelés azért elengedhetetlen, mert rendkívül sokat spórolhatunk vele a fűtés számlán, míg a a vízszigetelés a csapadék tetőn kívül tartásában (eső, hó) játszik nagy szerepet, de a párát is otthonunkon kívül tartja. És mint korábban írtuk ennek óriási jelentősége van.

Mennyibe kerül?

A tető felújítása soha nem olcsó mulatság, de érdemes szem előtt tartani, hogy minél később kezdjük el a kár elhárítását, annál nagyobb költségekkel kell számolnunk a későbbiekben. Manapság pedig egyre több lehetőség adódik a finanszírozás mértékének lefaragására. 2021 januárja óta már igénybe vehető az úgynevezett felújítási támogatás, amely segítségével a költségek akár fele is visszaigényelhető!

Hogyan dolgoznak a profik?

Első lépésként felmérik a hiba forrását, megvizsgálják a tetőszerkezetét, és megállapítják melyik vízszigetelési módszer lehet a leghatékonyabb a probléma orvoslására. A kivitelezés során vállalják a szükséges anyagok beszerzését, leszállítását és szigetelési folyamat teljes elkészítését. Valamint az esetlegesen keletkező bontási törmelékek elszállítását.

Ha szeretne rövid határidővel, gyorsan és magas szakmai színvonalon elvégzett munkát, akkor keressen minket ajánlatért a weboldalon található elérhetőségeink valamelyikén. Az ország teljes területén tudunk kivitelezéseket vállalni. Munkánkra garanciát vállalunk!